A XVII-XVIII. századi Magyarország történetét végigkíséri a kuruc-labanc szembenállás. A Habsburg-ellenes felkelések résztvevői és támogatói voltak a kurucok, akik labancoknak nevezték az osztrák katonákat és a császárhoz hű magyarokat.

Thököly Imre (1657-1705) húsz éves korában csatlakozott a bujdosókhoz, akik többnyire dezertált végvári vitézekből, elszegényedett nemesekből és szökött jobbágyokból álltak. A kurucok főként a rendi jogok semmibevétele és az agresszív ellenreformáció miatt fordultak a Habsburgok ellen.

A fiatal gróf 1678 tavaszán bekerült a kurucok fővezérei közé, a nyár folyamán már önálló hadjáratot is vezetett, amellyel komoly hírnévre tett szert. A Millenniumi emlékmű domborműve az 1679. november 3-ai szikszói csatát jeleníti meg, amely a függetlenségért vívott küzdelem jelentős sikere volt. A császáriak felett aratott nagyszabású győzelme után Thökölyt fővezérnek választották. Ettől kezdve az a cél vezérelte, hogy függetlenítse magát az erdélyi fejedelemségtől, ez vezetett a Felső-magyarországi Fejedelemség megalakításához. Amikor 1697-ben a török szultán hadjáratot indított Magyarország visszafoglalására, Thököly kirobbantotta a hegyaljai Habsburg-ellenes felkelést. A zentai csatában a törökök oldalán vett részt, a vereség után Törökországba száműzték, ahonnan már nem tért vissza. Azt még megélte, amikor mostohafia, II. Rákóczi Ferenc lépett az örökébe, aki 1703-ban meghirdette szabadságharcát a Habsburg abszolutizmus ellen.

Thököly Imre szobrát Grantner Jenő készítette.