TAPÉTA TÖRTÉNETE

A Városliget több fatelepítési időszakot megélt, őshonos fafajtái a fűz, a jegenyenyár és a rezgő nyár. Jelenleg több mint hétezer fa található a park területén.

A XVIII. századból két telepítési időszakról számolnak be a források, az egyik 1755-ben, a másik 1785-ben történt, amikor is fűzet, eperfát, akácot ültettek, melyek közül már egy sem él. 1808-at követően a Batthyány-Witsch-féle telepítés alkalmával akácot és platánt, míg a Nebbien-féle telepítés során ezüst hársat, platánt, mocsárciprust ültettek. A platánok közül néhány még ma is áll, ezek jelenleg a Liget legöregebb fái.

1817-ben faiskolát létesítettek a Városligetben, melyhez a Királyi Szépítő Bizottság vezetője, József nádor is adományozott csemetéket, magvakat. A József nádor által 1846-ban saját kezűleg ültetett virginiai mocsárciprus még az 1990-és években is élt.

Az 1900-as évek elején a Räde-féle telepítés során amuri parafával, szomorú bükkel, kanadai vasfával, amerikai feketedióval, amerikai tulipánfával és díszalmafával színesítették a ligeti flórát.

Még felsorolni is nehéz, hogy a XX. században mennyi féle fa került a Városligetbe. Az I. világháborút követően molyhos nyír, kínai papíreper, közönséges lucfenyő, kínai dió, liliomvirágú uborkafa és cserszömörce ültetésére került sor.

A Kis Botanikus Kertbe telepített fák ismertebb fajtái: kínai susogófa, atlanti cédrus, borókafenyő, feketefenyő, páfrányfenyő, hegyi juhar, közönséges vadgesztenye, kínai papíreperfa, szilva, egybibés galagonya, bükk, fekete dió, amerikai tulipánfa, jezsámen, kocsányos tölgy, lisztes berkenye, szőlő.

Néhány nevezetesebb facsoport is ékesíti a Városligetet, köztük a Közlekedési Múzeum mellett álló mezei juharfák, a Mezőgazdasági Múzeum és a Petőfi Csarnok közötti zöld juharfa, a Királydomb mellett álló kettős törzsű közönséges tiszafa, a Mezőgazdasági Múzeum udvarán telepített közönséges tiszafa, közönséges magyal, közönséges mahónia és ráncos levelű bangita.

A kiállításon látható tapéta grafikai tervezését is a Ligetben található fák ihlették, megtalálható rajta az Aprólevelű hárs, a Kőris, a Nyírfa, a Platán, a Szil- és a Tölgyfa.

A Városliget Zrt. pontos fakatasztert vezet a Ligetben álló fákról, szakemberek segítségével rendszeresen felméri állapotukat és a beteg fákat lehetőség szerint meggyógyítja.