Ma már nehéz elképzelni, de az emberiség történetének legnagyobb részében esténként szinte teljes sötétségbe borultak a települések. Az utcákat legfeljebb a holdfény világította meg, ezért az embereknek napnyugta után biztonságosabb volt az otthonaikban maradniuk. A közvilágítás csak a XVIII. század második felében jelent meg Budán. Természetesen az akkoriban alkalmazott megoldás még távolról sem biztosította azt a fényárt, amihez mi már hozzászoktunk. Kezdetben olajmécsesek szolgáltattak némi világosságot, amit idővel petróleumlámpák váltottak fel. Az elektromos utcai közvilágítás előnyeit a világon először New Yorkban élvezhették a helyiek, de a budapestieknek csak egy évet kellett várniuk arra, hogy a találmányt megismerhessék. Amikor Rudolf főherceg és Stefánia hercegnő 1881-ben a magyar fővárosba látogatott, akkor 36 ívlámpával köszöntötték őket. Ugyanebben az évben készült el az első folyamatosan működő világítóberendezés Budapesten, a hajdani Brenner-kávéház számára. A 12 lóerős gázmotor által hajtott dinamó 11 ívlámpát táplált elektromos árammal.

Hiába tűntek fel azonban Budapesten az ívlámpák egy időben a világ nagyvárosaival, a villamossággal működő közvilágítás kiépítése lassan haladt előre. Az áttörés annak a két cégnek köszönhető, amely a fővárosban 1893-ban elindította az áramszolgáltatást. Mivel a budapesti közgyűlés késlekedett a szolgáltatást támogató döntéssel, a Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaság felajánlotta, hogy a Rákóczi úton, a Kis- és Nagykörút közötti szakaszon 38 lámpát szerel fel kísérleti jelleggel a saját költségén. Erre 1909-ben került sor. A fényt Siemens gyártmányú, 37 V-os egyenáramú ívlámpák sugározták 9 méter magas öntöttvas díszítésű Oetl kandeláberekről. A lámpákat hármasával kötötték rá az akkori 110 V-os villamos hálózatra, és naponta kézzel kapcsolták őket be és ki, mint a gázlámpákat. A 8 lux értékű, azaz a telihold fényének nyolcszorosával világító lámpák a lakosság körében nagy tetszést arattak.

A kísérlet sikere után, 1910-től már a főváros megbízásából fejlesztették tovább a villanyvilágítást több főútvonalon, így például az Andrássy úton, a Nagykörúton, a Kossuth Lajos utcában és a Városligetben. A másik elektromos cég látva, hogy a konkurens vállalat milyen gyorsan terjeszkedik, maga is önkéntes felajánlással fordult a fővároshoz. A Magyar Villamossági Részvénytársulat a Lipót (mai nevén: Szent István) körút kivilágítását vállalta. A siker itt sem maradt el, ezért ez a cég helyezhette el a kandelábereit és fényforrásait a Kiskörúton és a Vilmos császár (Bajcsy-Zsilinszky) úton.

A két cég közti rivalizálás mértékét mutatja, hogy a Magyar Villamossági Részvénytársulat nem egyenáramot, hanem 200 V-os váltóáramot használt a Ganz Rt. által gyártott ívlámpák működtetésére. Erre azért volt szükség, hogy a két rendszer ne legyen összekapcsolható. Ebből a versenyből Budapest profitált a leginkább; a közvilágítás rohamos fejlesztését csak az I. világháború kitörése akasztotta meg.