Pest, Buda és Óbuda 1873-ban egyesült, ezután Budapest területe és népessége folyamatosan növekedett. A fejlődés azzal a következménnyel járt, hogy egyre több embernek kellett egyre nagyobb távolságokat megtennie a mindennapokban. A szűk utcák miatt azonban nehézséget okozott az új kerületek és a régi városmag közötti közlekedés.

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa már 1868-ban javaslatot tett a helyzet javítására. Az első műszaki tervet Reitter Ferenc, a Közmunkatanács főmérnöke készítette el. Javaslata a mélyebb fekvésű területeket hajózható csatornává alakította volna. Az elképzelés megvalósítására anyagi okok miatt nem került sor, azonban a kijelölt nyomvonalat a városrendezési tervekben megőrizték. A körút megépítéséről rendelkező törvényjavaslatot végül 1871-ben fogadták el. A jogszabály a körúton építkezők számára pedig 15 éves adómentességet állapított meg.

A Nyugati pályaudvar és a Sugárút között a körút nyomvonala nagyrészt beépítetlen telkeket érintett, a Király utca és az Üllői út között azonban jelentős bontásokat kellett végrehajtani.. A 4141 méter hosszú körút öt szakaszból áll: Lipót körút (ma Szent István körút), Teréz körút, Erzsébet körút, József körút, Ferenc körút.