XANTUS JÁNOS

Az 1825-ben született Xantus János nemzetőrként szolgált az 1848-as szabadságharc idején. A világosi fegyverletétel után nem sok jóra számíthatott, ezért elhatározta, hogy kivándorol Amerikába. 1852-ben vitorlás hajón érkezett meg New Yorkba. Ezt követően belépett az amerikai hadseregbe. Fordulatot jelentett az életében, amikor a Smithsonian Intézet kutatómunkával bízta meg. A nevéhez fűződik többek között a Kaliforniai-félsziget feltérképezése, a legenda szerint Karl May róla mintázta Old Shatterhand alakját. Az Újvilág tudósa az óhazát sem felejtette el, ezért az Amerikából származó növény- és állatgyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

Xantus János döntő szerepet vállalt a budapesti Állatkert létrejöttében. Egyike volt azoknak, akik kezdeményezték az intézmény megalapítását, majd ő töltötte be az igazgatói tisztséget, amikor az Állatkert 1866. augusztus 6-án megnyitotta kapuit. Két év múlva újabb expedícióra indult, ezúttal Kelet-Ázsiába. Eljutott Ceylonba, Szingapúrba, Sziámba, Kínába és Japánba. A Borneó és Jáva szigetén általa összegyűjtött etnológiai anyag képezte a későbbi Néprajzi Múzeum gyűjteményének alapját.

Felfedezéseiről és úti élményeiről négy könyvben, valamint több mint kétszáz ismeretterjesztő írásban számolt be. Számos növény- és állatfaj viseli a nevét, például egy Kaliforniában előforduló kolibri faj, a Hylocharis Xantusii.