Az 1956-os forradalmat leverték a szovjet csapatok. A véres megtorlásokat követően az MSZMP több mint 30 éven át uralkodott. A kommunista párt hatalmát a szovjet megszálló csapatok biztosították. Éppen ezért, évtizedeken át a legsúlyosabb tabunak számított a – hivatalos szóhasználat szerint – „baráti szovjet hadsereg” magyarországi jelenlétének kritizálása. Az egyre puhább diktatúrában egyre több mindent lehetett nyilvánosan bírálni, de a megszállást tilos volt megszállásnak nevezni.

A kommunista állampárt legitimációjának egy másik érzékeny pontját az ’56-os forradalom megítélése jelentette. A hivatalos ideológia szerint a forradalom törvénytelen, felforgató tevékenység volt, így annak leverését – és az idegen hadsereg behívását – a magyar nép érdeke igazolta. Az MSZMP a szörnyű megtorlást a nép árulóival szemben alkalmazott, igazságos büntetésnek állította be. Nagy Imre elítélése tehát a rendszer egészének legitimációját érintette. Ha a kivégzett miniszterelnök nem volt bűnös, ha a forradalom nem állt ellentétben a magyar nép érdekeivel, akkor az MSZMP követett el bűnt az idegen hadsereg behívásával, a gyilkosságokkal, a bebörtönzésekkel és a hatalom kisajátításával.

Éppen ezért a szovjet csapatok megszálló jellegének tagadása mellett az ’56-os forradalom ellenforradalomként való értelmezése jelentette azt az ideológiai alapot, amelyet a pártállam 30 éven át nem engedett megkérdőjelezni. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás katartikus eseménye éppen ezt a két hazugságot vetette el 1989. június 16-án.

Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése szimbolikusan is a kommunista rendszer végét jelentette. A megtorlások idején a kivégzett forradalmi vezetőket jelöletlenül földelték el. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által akkor már hosszú ideje sürgetett újratemetés nemcsak a végtisztesség megadását, de a politikai rehabilitációt is jelentette.

Az installáció korabeli fotók és az újratemetés - Rajk László-Bachman Gábor által tervezett - korabeli díszletképének részleges felhasználásával történt.