A betyártanya legendája

A mai Operaház az egykori Hermina tér helyére épült, ahol az Arany Horgony nevű kocsma működött. Korabeli beszámolók szerint a vendéglő ugyan nem volt kifejezetten bizalomgerjesztő, de a hírlapok nem említik a legendákban szereplő betyárcsárdát, ahogy azt sem, hogy báró Podmaniczky Frigyes fokossal és pisztollyal járta volna éjszakánként a környéket, hogy személyesen tegyen rendet.

Akkor mi a magyarázat a mocsaras vidékről és a betyártanyáról később született elbeszélésekre? Nos, e legendák közös forrása nem más, mint Krúdy Gyula. 1924-től folyamatosan írt Podmaniczky Frigyesről különféle lapokba – a bárót is ő nevezte el Budapest vőlegényének, majd 1930-ban, a Magyarság hasábjain előrukkolt a lélegzetelállító történettel.

Ugyanakkor Podmaniczky Frigyes visszaemlékezéseiben nem szerepel sem a pisztoly, sem a fokos, sem a betyártanya. Továbbá, Krúdy ezeket az eseményeket az 1880-as évekre teszi, de az Operaház építése már 1875 októberében elindult, három évvel később pedig szerkezetkészen állt. Ebben az időben tehát nehéz elképzelni, hogy betyárok rejtőztek volna, hiszen még békák sem tudtak volna az elkészült Sugárút (ma Andrássy út) mellett.

Abban az időben viszont már létezett a Herminamező, mégpedig mai helyén, a Városliget tőszomszédságában. Az akkori Herminamező valóban hasonlított ahhoz a vizes-lápos területhez, amelyről Krúdy és nyomában a többiek írtak a Hermina tér kapcsán. Ott tényleg volt hely békáknak, sásnak, nádnak – akár még betyároknak is. Igaz, a XIX. század hetvenes éveire, amikor az Operaház munkálatai zajlottak, már ott sem: addigra divatos lett arrafelé építkezni.

Akárhogy is: az Operaház nem a Herminamezőre, hanem a Hermina térre épült, amely betyártanyától függetlenül is a város legrosszabb hírű környéke volt az 1870-es években. Podmaniczky Frigyes a Budapesti Közmunkák Tanácsának irányítójaként hatalmas eredményt ért el, amikor – ahogyan akkor mondták – a „szemétdomb” helyére építtette fel az ország egyik legszebb, Ybl Miklós által tervezett épületet. Meglehet, ez a rendcsinálásnak nem olyan romantikus változata, mint betyárokat üldözni pisztollyal és fokossal, de a báró teljesítményét illetően Krúdy Gyula nem tévedett szemernyit sem.